Déméter a görög mitológiában a földművelés és a termékenység istennője. Az ő segítségével hozott termést minden növény, ő érlelte meg a gyümölcsöket és ő készítette fel a kalászokat az aratásra. Déméter tanította meg az emberiségnek a földművelés művészetét, ő adta az ekét az embereknek és ő mutatta meg a vetés, illetve veteményezés tudományát is az emberiségnek. Ezzel megvetette az emberek letelepedésének az alapját is, és ezáltal a letelepült emberi társadalmak istennőjeként is tisztelték. Kronosz és Rhea leánya volt, Zeusz testvére, akitől legkedvesebb gyermeke, Perszephoné született. Démétert általában komoly nőként ábrázolták hosszú tógában. Jobbjában tartotta termést hozó botját, amellyel olykor végigsuhintott a termőföldek felett. Baljában gyümölcskosarat vagy búzakalászokat tartott. Gyakran ábrázolták sarlóval a kezében. Fejét fonott kalászkoszorú díszítette. Néha fáklyát tartva is megjelenítették utalva Perszephoné keresésére. Szent állata volt a kígyó és a disznó is. Rómában Ceres néven tisztelték.
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A9m%C3%A9t%C3%A9r
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A9m%C3%A9t%C3%A9r